A téli-tavaszi időszakban van a legtöbb időnk arra is, hogy egyes galambjaink külső adottságain, fogyatékosságai is morfondírozzunk, törjük a fejünket azon, hogy hogyan lehetne előrébb jutni, jobb alkatú galambokat tenyésztenünk?
Mivel 35 éve nyitott szemmel figyelem a mindenkori legjobb galambokat, úgy vélem eléggé időtálló vélemény marad, ha azt mondom: nem a kiállítási típus az, amely a legjobb versenygalambok típusa. A legnagyobb világsztárok, hazai menők túlnyomó többsége nem a széles- rövidtestű típusba való, hanem egy nyújtottabb, keskenyebb mellű, keskenyebb hátú, de gyakran szélesebb farkú formát mutat, ha hím egykori tojó jellegű fejjel. Szárnyuk hosszú, utolsó evezőik kiugranak a többi közül, izomzatuk mennyisége nem mindig terjedelmes – gyakran egészen szikár – de mindig elasztikus, rugékony. Ha kézbe vesszük őket, testsúlyt egyáltalán nem érzünk, de annál több erőt, melyet a kezünkben tartunk. Ez a szervezet melynek van ereje leküzdeni azokat a fáradságot okozó tényezőket, melyekkel meg kell küzdenie utanként madarainknak. Ez az a szervezet, melyre Piet De Weerd – nálam jártában 76-ban – ezt a kifejezést használta „ebben 1000 km után még mindig marad 5 liter benzin”.
Ezek azok a testi előfeltételek, a kívülről értékelhetőek, melyek egy-egy galambot a favoritok közé emelhetnek ha... a lényeges belső értékkel párosulnak.
Mielőtt azok taglalására térnék, még egyszer kihangsúlyozom:
Az a nagy teljesítményekre képes galamb, mely a kézben teljesen súlytalan, melynek ha kézben tartjuk, testének súlyát nem, csak az erejét érezzük. Erőt, vitalitást, életrevalóságot. Semmi mást. Lehet nagyságra nézve nagyobb, közepes vagy kisebb, egyre megy. A lényeg, amit fentebb leírtam. Annyit azonban megjegyeznék, hogy a hosszútávú és a nehéz versenyek nem igényelnek nagyobb testet. A világnak ma két egyedülállóan kimagasló legjobb hosszútávú törzse a STICHELBAUT és az AARDEN – nehéz volna eldönteni melyik a jobb – egyformán kistestű galambokból áll, pehely súllyal, úgy hogy avatatlan nem nézné ki belőlük azt a szívósságot és teherbírást, mellyel minden hosszútávú úton kimagaslanak. Ezzel szemben a rövidtávúként világhíressé vált galambok, például a JANSSEN gyakran oly nagytestűek, hogy szinte kétmarokra kell őket fogni.
Mi az oka ennek e jelenségnek?
A SPECIÁLIS HOSSZÚTÁVÚ galambok esetében a szívósság, a kitartás a leglényegesebb tenyésztési szempont. Bírják-e az 1000 km-eket vagy nem bírják? Hiába szuperintelligens, vagy extra gyors egy ilyen galamb, ha egyszer nem bírja a szervezete, nem tud listára jönni, azaz eltűnik a névtelen harcosok sírjában.
A SPECIÁLIS RÖVIDTÁVÚ galamboknál más a helyzet. Ezek másfél-ötórás utakat repülnek. Ha az 1000 km-eseknél az volt a fő szempont, hogy bírják-e, itt egészen más: elég gyorsak-e?
A távolságot itt mind bírja. Itt egy szempont van, melyik a gyorsabb? Az ha közben ballasztosabbá válik a törzs, nem hiba, csak rendkívül gyors maradjon. Fő a gyorsaság. A ballaszt hátulütője ezeken az utakon nem jelentkezik még.
Ha most hazai szempontjainknak megfelelően gondolkozunk, akkor – miután nálunk nemigen van távolsági specializálódás – nekünk olyan galambokat kell tenyésztenünk versenycsapatunk számára, melyek 300-800 km között egyként használhatók. Ehhez még hozzávehetjük azt is, hogy a mi szállítási tortúráink minden esetben még vagy 200 km-nyit kitesznek. Ezért tehát a ballasztmentes típusnak fokozott a jelentősége. Lassú versenyeken, kétnapos versenyen, ma még helyezheti magát nálunk nem ballasztos galamb is, de a modern belga, német, holland galambok olyannyira elterjedtek máris, hogy ezek gyorsasága erősen csökkenti a régies típusaink esélyeit.
A BALLASZTMENTES SÚLYTALAN GALAMBOKRA TÖREKEDJÜNK, AZOKRA MELYEK TELI VANNAK LEVEGŐVEL ÉS ERŐVEL. Ezek többnyire hosszúkás, felül keskenyebb, farokban szélesebb típusok, hosszú szárnnyal. A rövid testű, elöl széles, hátul keskeny – azaz kiállítási típusú – galambok, én „gombóctestűeknek” nevezem őket, ezzel szemben szépek, tele vannak pakolva mellizomzattal, jó a tollazatuk, de a hosszabb távokat ritkán bírják, a nagy izomzat eléggé merevségre hajló, gyakran rövid a szárnyuk. Gyorsak, de nem túl állóképesek.
Világos – s ezt mindenki mélyen vésse a tudásanyagába - , hogy egy bizonyos alkattól még nem lesz jó a galamb. Ehhez több kell. Egyáltalán, évtizedes rendszeres írásban rögzített megfigyeléseket értékelve nyugodtan mondhatom, hogy a lényeg mindig a biztos hazatalálás képessége, az intelligencia, a küzdeni tudás és a gyorsaság marad. Azok a galambok, melyek magas fokon rendelkeznek e felsoroltakkal, mindig jobbak lesznek az alkatra, küllemre nézve legtökéletesebbeknél.
De a szervezet teherbírása, ha nem is alkotja maga a képességet, mégis határt szab ezek kibontakozásánál. Itt jut érvényre az „ameddig a lepedőd ér” elv a galambjainknál. Ezért kell a lehetőséghez mérten adnunk arra, hogy dúcainkba olyan típus irányába közelítsünk, mely elősegíti a jó szervezet kialakulását. Úgy, ahogyan a kiállítást fő céljául tekintő tenyésztők az azt a típust megtestesítő formák kialakulása felé vesznek tudatosan irányt, nekünk – kik eredményre törekszünk – ugyanúgy kell a magunk céljait elősegítő irányba haladnunk. Ez a pehelysúlyú galambok típusa, melyek kézbevételénél súlyt nem, csak levegővel töltöttséget és sok erőt érzünk, melyeknek a sejthető súlypontja nem a mellcsont elején vagy legmélyebb pontja táján van, hanem magasan fenn a vállak között. Ezek azok, melyek kevés takarmányból sok erőt képesek fejleszteni, melyek legkönnyebben vészelik át az utazás bonyodalmait, melyek a legtöbb erőtartalékkal rendelkeznek. HA EZ BELSŐ KÉPESSÉGEKKEL PÁROSUL, JÓ VERSENYZŐKET NYERÜNK.
Melyek ezek a belső értékek?
A leglényegesebbek a biztos hazatalálás képessége, melyet csak a kosár bizonyíthat, a galambon semmiképpen sem látható. Több ezer írásos megfigyelésem a tanúja, hogy szemre legprímább galambok elég hamar a veszteséglistára kerültek, míg olyanok, melyeket nem tekintettünk oly nagy reménységeknek, biztos versenyzőinké váltak. Ide tartozik az intelligencia tulajdonsága, melyet az arc kifejezéséből oly módon olvashatunk le, mint akár az emberéből, ha némi gyakorlatunk van már. Ez a tulajdonság összefüggésben van az előbbivel, de mégsem azonos. Ez teszi lehetővé, hogy egy-egy galamb korán kiváljon a tömegből, hogy jól használja ki a terep- és a szélviszonyok adottságait, ily módon szólózásokra legyen képes.
Az intelligencia – illetve az általam adott definíciója – megint bizonyos összefüggésben van az igen lényeges gyorsaság tulajdonsággal. A gyorsaság egy önálló sajátossága a galambnak, az a különbség, mely mindegyikünk által gyakran észlelt teljesítmény-differencia egy igen sűrűn élgalamb és egy rendszeresen a díjlisták végébe belekapaszkodó madár között. A gyorsaság a legértékesebb adottságok egyike, s Belgiumban ezért fizetnek vagyonokat galambokért. (Ma már egymillió Ft körül tartanak a rekordáras galambok, ami persze szakmailag nézve egyáltalán nem indokolt.) Speciálisan a gyorsaság – öröklésmenetétől fogva – úgy adagolható, mint a só a levesbe. A gyorsaság nem minden, de ez adja meg a „főzet” ízét, savát, borsát. A galamb arcából, sőt alkatából is kiolvasható jellemvonás.
A küzdenitudás is a legfontosabb néhány tulajdonság egyike. A hosszú, a nehéz időjárási, versenyzési viszonyok élgalambjai, azok, melyek utanként „kirepülik a lelküket”, ilyen galambok. Az arckifejezésből eléggé kiolvasható.
E tulajdonságok közül a „biztos hazatalálás képességér” semmiféle értékelhető adatom nincs, szinte megállapíthatatlannak tartom az öröklésmenetét. Az intelligencia, gyorsaság, küzdenitudás azonban saját – ez idő szerint világviszonylatban idézett – vizsgálataim alapján biztonságosan és folytonosan középutasan öröklődik. Vagyis a mindenkori két szülő ebbéli középértékéhez közeleső az utódaik – e vonatkozású – képességszintje. (Repülő keresztrejtvény c. könyvemben részletesen le van írva, hogyan és miért.)
Ezért az intelligencia, a küzdeni tudás minél magasabb szintje úgy jelenik meg fiataljainkban, ha a szülők, a párosítások, minél töményebben tömörítik ezeket. Vagyis: legjobbat a legjobbal.
A gyorsaságot – mint már leírtam -, mint sót a levesbe adagoljuk. Azaz időnként egy-egy nagyon gyors galambot kombinálunk be a tenyészanyagunkba. Hasonlóképpen minden esetben középutas öröklődésű a távolságbírás tulajdonsága is. 500 km-re képes galambjaink egymásközt párosítva, sosem hoznak ki 750 km-t nyerő madarakat. Ez csak úgy lehetséges ha egy jó 500 km-es képességűt egy jó 1000 km-es képességűvel hozunk össze. MINDEME FELSOROLT TULAJDONSÁGOKNÁL A KÉSŐBBI NEMEZDÉKEKNÉL NEM JELENTKEZIK HASADÁS. (Azért mert itt kvantitatív öröklésmenetről van szó.)
Rekonstruáljuk a recept lényegét:
A belső tulajdonságok minősége a döntő. A biztos hazatalálásé, az intelligenciáé, a küzdeni tudásé, a gyorsaságé. Ezek – öröklési törvényszerűségeiknél fogva csak úgy szaporíthatók magas színvonalúan, ha a „jót a jóval” elvet maximálisan, soha meg nem elégedve – kiszolgáljuk. Ha marad párosításbeli lehetőségünk még ezen kívül, akkor azt nézzük, hogy a párokat a lehetőség szerint abba a típusirányba toljuk el, mely szervezetileg megkönnyíti, hogy a képességek kijöjjenek az utódokból. Vagyis súlytalan, teli erő és levegős típusokat, melyeknek súlypontja magasan a vállak közt fekszik, ha egyáltalán lehet náluk súlypontról beszélni. A szárnyak alakja és hossza is számít valamit, de a rövid szárnyúak közt is van számtalan jó galamb.
Az arckifejezést említettem egyes tulajdonságok vonatkozásában. Ebben olvasni csak gyakorlat alapján lehet. A szem – ha nem is írtam róla – számomra mindig nagyon fontos marad. Színének intenzítása vizsgálataim szerint középutas formában öröklődik. A szem színének gazdagsága vizsgálataimat alapul véve, nincs szoros összefüggésben a versenyképességgel, de ha a szivárványhártyában apró fekete pontocskák, pálcikák vannak elszórva, az 90 %-ban biztos klasszisbélyegnek találtam. Feltehetően valamely kromoszómán ható génkapcsolódás eredményezi ezt.
Az örökléstant könyvemben vagy 300 oldalon fogalmaztam meg. E cikkben két-három oldalon. Ezért magyarázataimra nem térhettem ki. De a cikket áttanulmányozva a lényeget – aki akarja – kihámozhatja. Azt mindenesetre nyugodtan lehet mondani, hogy a könyvben leírt gondolatok teljes mértékben helytállnak ma is és fognak még nagyon sokáig.
A tenyésztéssel kapcsolatosan van néhány tenyésztésszervezési probléma is, melyeket meg kellene említeni.
Ilyenek:
Rokontenyésztéssel, tiszta törzsön belüli tenyésztéssel csökkeni fog a jó utazógalambok száma.
Viszonylag sok jó utazógalamb nyeréséhez a szisztematikus keresztezés a legcélravezetőbb, legegyszerűbb is egyben. Ha valaki beszerez jól áttenyésztett, egységes törzsekből egy-egy galambot, az ilyet 8-10 éven keresztül nagyszerűen használhatja keresztezésre. Egyszerre három ilyen galamb elég egy dúcban! Tíz évre.
Hiba sok kis törzset tisztavérben tenyészteni egy normál állománynagyság mellett. Így feleslegesen szaporodik a csak tenyésznek előállított galamb, s ennek arányában csökken a férőhely a versenygalambok számára. Amellett a mintatörzsek szelekciót se tesznek lehetővé, minőségük romlik. Minek tehát? Inkább venni három idegent, három különféle törzsből és 8-10 éven át keresztezni velük. Így csak három tenyészgalamb terheli a férőhelyet, ezek minden utóda versenyzőnek való, és a keresztezés révén jó az esély, hogy nem is rosszakat adnak.
A bevált tenyészpárat hagyjuk együtt sokáig! Ha így teszünk, fokozódik a minőség biztonsága, ismerjük e pár utódait, ezért jobban tudunk már fiatalon válogatni belőlük. Ha évente átpárosítjuk őket, mindegyikből újra és újra meg kell hagyni utódokat, hogy hátha? Azaz: lényegesen több fiatalt kell meghagyni, és nagyobb a bizonytalansági faktor.
A jó vonalak, jó galambok szintézise, összeolvasztása! Azok, melyek a hazatalálási képességben, intelligenciában, gyorsaságban, küzdeni tudásban a legjobbjaink, azokat tekintet nélkül arra, hogy mi a származásuk, olvasszuk össze (erős szelekció mellett). Hiszen a felsoroltak öröklésmenete ezt teljes mértékben elbírja, SŐT igényli!
A legjobb örökítőket egymás közt párosítani, és nem külön-külön javítóként felhasználni, mert ez a képességek pocsékolása!
A galambok értékrangsorolása minden esetben a következő:
a legjobb örökítő
az esetenként igen jó örökítő
a legjobb versenyző
Az a galamb MINDIG fölötte áll a többinek, amelyik a kiváló versenyzőket adja! Az ilyen, a kiváló versenygalambnál is értékesebb, mert belőle születnek ilyenek, de a versenygalambról ezt még nem tudhatni.
AJÁNLOM AZ OLDALT
